Laissez-faire kapitalizmus

Oct. 13, 2017

"A pénz azon emberek eszköze, akik a termelékenység egy magas szintjét érték el, és hosszú távra kezükbe vették az életük feletti irányítást. A pénz nem pusztán csereeszköz. Sokkal fontosabb, hogy a megtakarítás eszköze, ami lehetővé teszi a fogyasztás elhalasztását, és időt vásárol a jövőbeli termeléshez.

E követelmény teljesülése érdekében a pénznek valamilyen anyagi árucikknek kell lennie, ami maradandó, ritka, egynemű, könnyen tárolható, nincs kitéve nagy értékingadozásnak, és mindig van kereslete azok körében, akikkel valaki kereskedni szeretne. Ez vezet ahhoz a döntéshez, hogy az aranyat használjuk pénz gyanánt. Az aranypénz önmagában is kézzel fogható érték és a ténylegesen megtermelt vagyon záloga.

Amikor valaki aranyérmét fogad el fizetségül javaiért cserébe, akkor ténylegesen átadja az árut a vevőnek, az ügylet pedig olyan biztonságos, mint a szimpla barter.

Amikor valaki aranyérmékben halmozza fel megtakarításait, azok azokat a javakat jelenítik meg, amelyeket ő ténylegesen megtermelt, és amelyeket eladott, hogy más termelők számára vegyen időt, akik mozgásban tartják a termelési folyamatot, hogy érméit később más javakra cserélhesse, amikor csak akarja."

Ayn Rand
Oct. 9, 2017

"Ha valaki nem küzd a honi elnyomás ellen, ha nem áll ellen, vagy nem rejtőzik el előle, vagy nem hagyja el az országot, nem nevezheti magát ártatlannak. Ő kimondatlanul támogatja a rezsimet."

Yaron Brook
Oct. 9, 2017

"Ha például egy szegény ember munkát talál magának, és eljut odáig, hogy megkösse a saját egészségbiztosítását, akkor az nem egy erkölcsi siker - mondják nekünk. Ő önző, aki csak a saját és családja jólétével törődik. Ha viszont ugyanez az ember az államtól kapja az egészségügyi ellátást, akkor az már eszményi és nemes. Miért? Mert ez magában foglal egy áldozatot. Egy áldozatot, amit a munkáltatókból csikartak ki, a munkáltatók kötelezésével, és az orvosokból az új szabályzók nyakukra szorított hurkával."

Leonard Peikoff
Sep. 30, 2017

(Ayn Rand egy előadása után a hallgatóság kérdéseire válaszolva, Henry Kissinger külügyminszernek Alekszandr Szolzsenyicin orosz író melletti kiállásával kapcsolatos véleményét tudakolónak élőszóban mondta el ezt.)

Kissinger önmagánál és Oroszország urainál is mélyebbre süllyed, amikor Szolzsenyicin úr mellé áll. Ő a szörnyeteg legrosszabb nyilvános torzképe, ami csak napvilágra került. Vonzó karakterei miatt borzasztóan sok nyilvánosságot kap. Hadd mondjam el, miért gondolom így.

Ha egy kommunista vagy fasiszta hatalomvágyasdit játszik, megmondja neked, hogy rabigába akar hajtani, nem tetszeleg felszabadítóként. Mielőtt bármit mondanának vagy kérdeznének Szolzsenyicinről, olvassák el azt a levelet, amit a szovjet hatóságoknak írt röviddel deportálása előtt. Jól tették, hogy megszabadultak tőle. A világot nem szabad úgy rendezni, ahogy ő elképzelte.

A levet lefordították és ki is adták, én az orosz eredetit olvastam. Levelében ez az ember olyan nyíltan állítja, hogy kommunista, hogy az már nem sportszerű. Ellenzi a marxizmust, de azt szeretné, ha Oroszország diktatúra maradna. Olyan diktatúra, amit az orosz ortodox egyház kormányoz. Szerinte az ortodox vallásra kellene cserélni a marxizmust. Más szavakkal vissza szeretné vezetni Oroszországot a XVI-XVII. századba, a Nagy Péter előtti korba.

Iparellenes. Azt szeretné, hogy Oroszország újra mezőgazdasági ország legyen, ahol az emberek puszta kézzel túrják a földet - legfeljebb lóval, lehetőleg traktoraik se legyenek. Így biztosítaná a teljes önellátást. Akkoriban egész nap dolgoztak, mégis rendszeresen éheztek. Ez az, amit Szolzsenyicin úr, mint eszményt kínál fel.

Ezt a szörnyű, nagyravágyó embert kezelik most úgy, mint valami felszabadító hőst, miközben neki esze ágában sincs felszabadítani a világot. Megveti a Nyugatot és a nyugati civilizációt.

Levelében azt írja, hogy szeretné, ha az orosz kormány, a kommunista párt megtartaná minden gazdasági hatalmát, a termelés és a kereskedelem irányítása, a javak elosztása felett, a hadsereg felett. Ő csak annyit akar, hogy engedjék meg az embereknek, hogy szabadon beszélhessenek és írhassanak. Ne feledjék, hogy ő egy író.

E minősíthetetlen irományának tanulságaként a következőt mondja: 'Magamnak semmit sem kérek. Biztos vagyok benne, hogy nem láttak még, talán el sem tudnak képzelni olyan embert, aki nem magának kért valamit, de íme, tekintsenek rám.' Minden vallásos altruista így vetít. Minden érdeksemlegessége azt jelenti csupán, hogy őt hagyják szabadon írni, és akkor minden más elnyomással kibékül.

Nekem mindenki gyanús, aki egy parancsuralmi vagy tekintélyelvű rendszerben válik híressé, mert tudom, hogy ez hogyan működik, Bámulatos megalkuvásra és talpnyalásra van szükség ehhez a számtalan kis klikkben, mielőtt hagynák kiemelkedni.

Mindenki, aki a szovjet Oroszországban íróként híressé vált, megérdemli, hogy a legnagyobb gyanúval fogadjuk. Ha idejön és úgy pózol, mint egy próféta, az csak olaj a tűzre.

Amit Szolzsenyicin úr a koncentrációs táborokról ír, mind igaz, de ezt nála kiválóbb emberek is elmondták már. Nekik kellene hinnünk, és nem egy olyan alaknak, aki eszmeileg mindannak az ellentéte, amiért a Nyugat kiáll, vagy amiért ki kellene állnia. Ő egy egyéniségellenes és észellenes ember.

Ez a véleményem Szolzsenyicin úrról.

Sep. 30, 2017

"Az objektivisták nem konzervatívok. Mi radikális kapitalisták vagyunk."

Ayn Rand